Teljes kiőrlésű quinola.
Rendszertanilag nem gabonaféléről van szó, valójában a paraj és a cékla családjába sorolható a quinoa. Egész pontosan a quinoa egy úgynevezett álgabona. Jelentős keményítőtartalmú magját a gabonafélékhez hasonlóan használják fel.
A Quinola céget azzal a céllal alapították, hogy a quinoa különlegesen finom ízét minden konyhába elvigyék, ezzel egészségesebbé téve az embereket, akik fogyasztják. Emellett pedig segítenek azoknak a nehéz helyzetű perui és francia embereknek is, akiknek munkát tudnak biztosítani az egyre fejlődő cégüknél. Az Express quinoáink táplálóak és mindössze 2 perc melegítés után fogyasztásra készek. Már 8-9 ezer évvel ezelőtt előszeretettel fogyasztotta az ember, az inkák pedig szent ételnek tartották, és a „Gabona anyja” néven emlegették.