Története: Dédnagyapánk is halász volt, akkoriban még szapollyal merte a vizet a Dunából a halászléhez. Nálunk nem telik el úgy hét, hogy ne ennénk fajszi halászlevet. Mindig találunk alkalmat rá, legyen szó ünnepről, családi összejövetelről, böjtről vagy vendégfogadásról, számunkra a társas lét legfontosabb eleme, melynek receptje generációról generációra száll. A férfiak dolga a hal megfogása, tisztítása, sózása, majd a főzés a bográcsban, az ártéri erdők fájával, míg az asszonyok gyúrják és kifőzik a tésztát, megterítik az asztalt.
Erdei Ferenc mondta egyszer, hogy „A dunai stílusú halászléfőzés olyan, mint a sakkjáték. Az elemi szabályokat, azt, hogy milyen a lóugrás és hogyan léphet a gyalog vagy a futár, néhány lecke során meg lehet tanulni, de hogy valaki mester legyen, ahhoz holtig kell tanulni, s még akkor is követ el hibát.” A jó fajszi halászléhez nem kell más, mint hal, hagyma, Fajszi Halászlé Paprika, só és víz, na meg persze egy jó bogrács és száraz fa.
“A halászléről szabad, de nem érdemes vitatkozni, az jó vagy nem jó, és kész.”- Mondta egyszer szomszédunk, Tibi bácsi, az öreg halász a vén Dunán, és milyen igaza volt…