Többféle, saját termesztésű zöldségeinket ledaráljuk, sóval tartósítjuk. Emiatt felbontás után, a tűzhely mellett tárolva, hűtés nélkül, akár 1-2 évig is eláll. Vékonyan sütőpapírra kiterítve, és a sütőben kiszárítva akár hét évig is friss marad. Egy nagyobb fazék ételbe nagyjából egy evőkanállal érdemes tenni, de ezután csak óvatosan, kóstolgatás után sózzuk az ételt.
Összetevők: paprika, sárgarépa, fehérrépa gyökér- és levél, zeller gyökér- és levél, só
A termelők bemutatkozása:
" A föld és a természet szeretete már gyerekkorunk óta meghatározta az életünket. Nem véletlen, hogy mindkettőnknek kertészeti végzettségünk van. Miután a Fiatal Gazda pályázatot megnyertük Budapestről egy tanyára költöztünk, ahol végre sikerült beindítani a saját családi vállalkozásunkat. Az életünk minőségének javítás mellett - az ember azt csinálja amit szeret - elkezdtük a vegyszermentes zöldségtermesztés. Már a palántákat is mi neveljük, így elmondhatjuk, hogy magtól-magig termesztünk.
A gazdálkodás egy hektáron folyik. Célunk, hogy jó ízű, magas tápanyagtartalmú, egészséges termékek kerüljenek ki gazdaságunkból. A késztermék előállítása során nem használunk semmiféle adalékanyagot, tartósítószert."